Budapesten köszöntötte önkénteseit először a Szavazni fogok kampány

Október 18-án az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája megtartotta első, a Szavazni fogok intézményi kampány kereteiben futó rendezvényét. Az önkéntesek a budapesti Kapcsolattartó Irodában gyűltek össze, hogy megvitassák ötleteiket a választási részvételi arány növelésével és a 2019-es európai választásokkal kapcsolatban.

A rendezvény során a részvevőknek lehetőségük nyílt jobban megismerkedni a Szavazni fogok kampány céljaival és lényeges elemeivel, majd kis csoportokban kielemezték a legújabb Eurobarometer felmérés adatait és annak a választásokra gyakorolt lehetséges hatásait. Ezt követően a jelenlévők előadták saját elképzeléseiket a választások és a szavazás fontosságáról. A tizenegy önkéntes érdeklődése egy kellemes hangulatú, élénk beszélgetéssel teli eseményt eredményezett. Az első találkozó eredményeként létrejött a Szavazni fogok Facebook-csoport, valamint tervek készültek az önkéntesek és az Iroda jövőbeni közös rendezvényeivel kapcsolatban.